A színjátszás a jelen művészete. Az esti előadás másnap reggelre múlt lesz, emlékké válik. Ilyen gondolatok ötlöttek fel bennem, amikor a Jelen Teátrum nevét hallottam. Egy meglehetősen új együttesről van szó, ami azért is fontos, mert már-már istenkísértés számba megy a mai gazdasági körülmények között színtársulatot toborozni. Vajon mi vitte rá az alapítót, Krizsik Alfonzot e merész lépésre?

 

„Úgy gondolom, van jövőnk, ezért döntöttem úgy, hogy gyerekeknek fogunk játszani” – fogalmaz a színész-rendező, társulatalapító, akit a színházba járók, mint a Kalocsai Színház színészét láthattak, a határon túl élők, mint a losonci Kármán József Színház rendezőjeként ismerhetnek, míg a televíziónézők a Tűzvonalban sorozat Kocsis századosaként azonosíthatnak.

A Jelen Teátrum utazó színház, ami annyit tesz: nem rendelkeznek állandó, saját játszóhellyel, hanem vándorszínész elődeik nyomán járják az országot. „Mikor darabot választunk, mindig figyelni kell arra, hogy a mű ne legyen több öt szereplősnél, ugyanis ennyien férünk el egy személyautóban” – avat be e jelenkori dramaturgiai kényszerbe Krizsik Alfonz. Aztán hozzáteszi: „Nem kizárólag az országot járjuk, hiszen a fővároson belül is utazunk egyik óvodától, a másikig, ahová hívnak.” Az óvodások pedig nem panaszkodhatnak, hiszen Sultz Sándor, a kortárs drámaírás egyik kiemelkedő alkotója, darabot írt a Jelen Teátrum számára, Kelemenke ködmönkéje címmel. Jelentem – lévén volt szerencsém megnézni a bemutatót –, hogy az újpesti napköziseknek nagyon tetszett a szellemes produkció.
Siker ide, siker oda, a szabad piacgazdaság nem díjazza a szellemi értéket, sem előállítóit. Miként az emberek zsebében, úgy a művelődési házak kasszájában is alig-alig csörög valami apró, nem csoda hát, ha a színházon spórolnak. Ehhez még vegyük hozzá, hogy nem a Jelen Teátrum az egyetlen az utazó gyermektársulatok piacán. Így évi harminc fellépéssel kell beérniük a művészeknek, Boldizsár Tündének, Dóka Andreának, Takács Pankának, Bodor Gézának és Simó Krisztiánnak.
Vajon az államilag finanszírozott, úgynevezett kőszínházak gondolnak a legkisebbekre, ha másért nem, hát önérdekből, így biztosítva a nézői utánpótlást? „Kategorikusan nem jelenthetjük ki, hogy a vidéki társulatok mindegyike műsorára tűz gyermek előadásokat” – világosít fel a Jelen Teátrum vezetője. „Márpedig ezekbe a csodálatos épületekbe kellene bevinni szombat és vasárnap délelőttönként a miénkhez hasonló együttesek produkcióit. Nem ördögtől való az ötlet. Krizsik Alfonz sok évvel ezelőtt, néhány debreceni színész kollégájával tető alá hozott több ifjúsági előadást, amelyeket azután átvett a Szegedi Nemzeti Színház. Jól járt mindenki, köztük főleg a gyerekek.
Annyit még mindenképpen meg kell említeni, hogy az együttes három tagja képzett bohócdoktor is, így az évi harminc előadás, no meg az egyéb színészi elfoglaltságuk mellett – ami a napi megélhetést biztosítja – ha tehetik, felvidítják a kis betegeket. Aki egyéb részletekre is kíváncsi, kattintson a www.jelenteatrum.5mp.eu webcímre.

Vadász Botond