Főoldal  
 
Hírek
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
Önkormányzatok
Önk. szövetségek
Jogszabályok

agrosol

 
glansya

 prosperty

elmuemasz

 mosz

mosz

s tér


europa a polgarokert

solarway

safecross

 
meva


s tér

nrgcar

csfa

eurest

leblanc

 okow

  

 mosz

mosz

mosz  

 /files/stihl.jpg

  /files/viking.jpg

 kas
/files/viking.jpg

/files/pma.jpg

 fsd

fsd

 
/files/nei.jpg
infraset
 
m

flaga
 
 
 
 
 







































eXTReMe Tracker
  Impresszum   Médiaajánlat    2020. augusztus 13.
Újságcikkekben Weboldalon  
Keresés
Aktuális Hírek

ARADI VÉRTANÚK
Senkit nem felejtünk!
 



ARADI VÉRTANÚINK



 

Összeállította
RÉTHY ENDRE
és
TAKÁCS LÁSZLÓ


1849. október 6-án - szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulóján - Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet.

Négyüket a 25. császári és királyi gyalogezred 2. zászlóaljából alakított kivégzőosztag lőtte agyon (az osztagban büntetésből besorozott bécsi forradalmár ifjak is voltak), kilenc honvéd­tiszttel Franz Bott, a brnói hóhér végzett a bitón.

Magyarország és Erdély teljhatalommal felruházott ura, Haynau táborszernagy 14 tagú haditörvényszéke - tanúk meghallgatása, védők részvétele nélkül, két tárgyalás után - olyan honvédtiszteket ítélt halálra, akik a szabadságharc kitörése előtt a császári és királyi seregben tényleges tisztként szolgáltak és a szabadságharc alatt tábornoki rangot értek el, vagy önálló seregtestet vezettek.

E katonák sokban különböztek; néhányan forradalmárnak vallották magukat, mások csak esküjükhöz kívántak hűek maradni; a magyarokon kívül volt közöttük német, osztrák, horvát és szerb; kisnemes, polgár és főnemes; dúsgazdag és vagyontalan; voltak közöttük barátok és ellenfelek, de egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s ezért életüket áldozták.

Amikor az évfordulón rájuk gondolunk, az emlékezés szép percei nem felhőtlenek: zavartan és kényszeredetten döbbenünk rá, hogy a 13 hőst legtöbben nem tudjuk felsorolni, eljutunk három-négy névig, Damjanich János, Nagysándor József, Vécsey Károly, Knézić Károly nevére még emlékezünk, s azután megtorpanunk, elbizonytalanodunk, szégyenkezünk. Ez a füzet ezért készült.

Nem kívántuk feleleveníteni e derék, tisztességes katonák teljes életútját, bemutatni emberi erényeiket és gyengeségeiket, hadi tetteik, győzelmeik és vereségeik teljes lajstromát. Csak egyet akartunk: felidézni a legendás 13 vértanú nevét, felvillantani a nevek mögött rejlő embereket, s egy-egy mozzanat felelevenítésével átélhetővé tenni tragikus sorsukat, hősi halálukat.


forrás:mek.oszk.hu










 





AULICH LAJOS

honvéd tábornok



Pozsonyban született 1793-ban, német polgári családból, édesapja vendéglős volt. 1812-ben lépett be a császári és királyi hadseregbe, részt vett a napóleoni háborúban.

1848-ban, mikor átlép a honvédségbe, és esküt tesz a magyar alkotmányra, alezredesi rangban szolgál.

Először a délvidéken, a Magyarország ellen fellázadt szerbekkel küzd, majd ezredesi rangban a feldunai hadtest egy hadosztályát vezeti.

Rendkívüli haditettet hajt végre, amikor fenyegetett csapatait Körmöcbányáról Beszterce­bánya felé vezetve, egy elhagyott és beomlott bányaalagutat járhatóvá tesz, és így menekíti ki hadosztályát az ellenség szorításából.

A kápolnai csata előtt lesz tábornok, a 2. hadtest parancsnoka. Az isaszegi győzelem csapatai eredményes közbelépésének köszönhető.

Windisch-Grätz elvonulását követően bevonul Pestre, és kitünteti magát Buda ostromában is.

Betegszabadság után, 1849. július 14-től a kormány tagja, ő az utolsó hadügyminiszter.

Két mondat július 22-i hadparancsából:

„Harczunk, mellyel Európa két elbízott hatalmassága ellen vezetünk, nem a nemzetiség, hanem a közszabadság harcza az absolutismus ellen. Győzelmeink elődiadalai a világszabad­ságnak."

Világosnál esik fogságba, 1849. október 6-án hetediknek hal hősi halált a bitón. Maradványait az 1932 májusi aradi árvíz idején találták meg, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak.

A szabadságharc e kitűnően képzett, rendkívül vonzó személyiségű katonája, akit még Ernst törzshadbíró is „kiváló embernek" nevezett, nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesz­tette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált.











DAMJANICH JÁNOS

honvéd tábornok



A Temes megyei Stazán született 1804-ben, szerb katonacsaládból.

1820-tól katona Temesváron, már százados, amikor 1848 áprilisában szóváltásba keveredik a magyarokat és Kossuthot szidalmazó Haynau altábornaggyal. Ezért Olaszországba vezénylik, de sikerül visszakérnie magát Magyarországra, és a honvédsereg szervezésekor már őrnagyi rangban részt vesz a főként erdélyi ifjakból álló szegedi 3. honvédzászlóalj kiképzésében.

Kiváló parancsnok, katonái rajonganak érte, zászlóalja - a „veressipkások" - a szabadságharc egyik legkitűnőbb alakulata.

Kiemelkedő tulajdonságainak köszönhetően Damjanich gyorsan halad a katonai ranglétrán, már 1848 decemberében tábornok, 1849 márciusától a 3. hadtestet vezeti.

Harcol a szerbekkel, első nagyobb győzelmét a császári csapatok ellen Szolnoknál vívja ki, de diadalt arat Hatvannál, Isaszegnél, Vácnál, Nagysallónál is.

1849 áprilisában, Komáromban, kocsija kipróbálása közben lábát töri, ezért a további harcok­ban nem vehet részt. Júliusban az aradi vár parancsnokává nevezik ki.

A szabadságharc bukásakor a várat az oroszoknak adja át, akik - annak ellenére, hogy Buturlin tábornok becsületszavával garantálja az őrség szabad elvonulását - kiszolgáltatják az osztrákoknak.

1849. október 6-án nyolcadikként halt - törött lába és magas termete miatt - rettenetes kín­halált az akasztófán. Teteme 125 évig felesége rokona, Csernovics Péter temesi főispán mácsai kastélyának parkjában pihent, 1974 óta az emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Már csak ketten maradtak Vécseyvel, amikor a pribékek hozzá léptek: „Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam" - mondta.

„Szegény Emíliám! Éljen a haza!" - ezek voltak utolsó szavai.









DESSEWFFY ARISZTID

honvéd tábornok



Az Abaúj megyei Csákányban született 1802-ben, magyar nemesi családból. 1819-től 1839-ig az 5., Radetzky huszárezredben szolgált, majd kapitányi rangban nyugdíjba vonult,

A szabadságharc kitörésekor a sárosi nemzetőrség őrnagya, később a honvédséghez lép át. A téli hadjáratban eredményesen harcol a felső-tiszai hadseregben, a tavaszi hadjárat alatt az I. hadtest hadosztályparancsnoka.

1849. június 1-jén nevezik ki tábornokká, a 9. hadtest parancsnoka. Meghatározó szerepet játszik a turai lovascsatában.

Személyes bátorsága kiemelkedő: „Nekem a halál semmi" - volt a szavajárása.

A szabadságharc bukása után csapataival együtt Törökországba akar menekülni, de Liechten­stein osztrák altábornagy rábeszélésére megadja magát. Döntését befolyásolja, hogy ifjú házas, július 5-én volt az esküvője. A fegyvert augusztus 19-én Karánsebesnél, a császári hadsereg előtt teszi le.

Haynau „betartja" Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélik, de „kegyelemből" 1849. október 6-án reggel 6 órakor „lőpor és golyó" általi halállal hal.

1850 tavaszán maradványait unokatestvérei ládában, kettéfűrészelve csempészték a margo­nyai Dessewffy-birtokra, jelenleg is ott - mai nevén Marhaňban - van a sírja.

„Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta" - mondta a siralomházban, majd mély álomba merült.

„Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni" - magyarázta papjának, majd teljes nyuga­lommal állt a kivégzőosztag elé.







KISS ERNŐ

honvéd altábornagy



Temesvárott született 1799-ben, dúsgazdag nagybirtokos magyar-örmény nemesi családból.

1818-tól katona egy utászezredben, 1848-ban már a 2., Hannover huszárezred parancsnoka volt. Miután rendkívül bőkezű, szívesen adott kölcsönöket tiszttársainak. Egyik adósa akkori parancsnoka, Haynau altábornagy...

Az elsők között kezdi meg a küzdelmet a délvidéki szerb felkelők ellen, Nagysándor József, szolgálaton kívüli huszár kapitány - későbbi vértanútársa - az ő felszólítására fog fegyvert.

Sikeresen harcol, leveri a Kikinda vidéki szerb mozgalmat, 1848 szeptemberében elfoglalja a szerbek perlaszi táborát, októberben, a honvédseregben elsőként lesz tábornok, ő a bánáti hadtest vezére.

Nagyvonalú, gondos parancsnok, legénységét kitűnően látja el, hozzájárul élelmezési és felszerelési költségeikhez.

1849 elejétől nem vesz részt a hadműveletekben, altábornagyi rangban az Országos Főhad­parancsnokság vezetője.

Aradon esik fogságba, s mivel a császári sereg ellen fegyveresen nem harcolt, „csak" golyó általi halálra ítélik.

Tetemét a kivégzést követő második napon ásta ki tisztiszolgája, hat hétig hamis sírfelirattal nyugodott az aradi temetőben, majd tizenhat évig Katalinfán volt eltemetve, végül maradvá­nyait átszállították Alsóeleméribe - mai nevén Elemir -, a családi sírboltba. Ma is ott pihen.

Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. „Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhé­rainkat!" - kiáltotta a sortűz eldördülése előtt. A lövések csak megsebezték, ekkor egyesek szerint így szólt: „Hát én, rólam elfeledkeztek?". Mások úgy emlékeznek, hogy saját maga vezényelt újra tüzet a megzavarodott kivégzőosztagnak. Egy altiszt közvetlen közelről lőtte agyon.







KNÉZIĆ KÁROLY

honvéd tábornok



A horvátországi Veliki Groljevacban születeti 1808-ban, horvát katonacsaládból.

1824-től katona a varasdi határőrezredben, majd áthelyezték Egerbe, a 34. gyalogezredhez. A negyvenes években Galíciában, Lembergben is szolgák. 1848-ban százados, amikor átlép a honvédseregbe.

Damjanich vezénylete alatt harcol a szerb felkelők ellen, őrnagyi, majd alezredesi rangot kap. A szolnoki csata után lesz ezredes.

A tápióbicskei csatában a Tápió hídját elfoglaló híres 3. és 9. zászlóaljak vezénylete alá tartoznak.

Különösen kitűnik személyes bátorságával az április 20-i, Komárom felmentéséért vívott csatában.

1849 májusában tábornoki kinevezést kap, Buda visszafoglalásakor már a 3. hadtest parancs­noka.

1849 június végétől a Hadügyminisztériumban teljesít szolgálatot, majd a szabadságharc végén Tokajnál a tartalék parancsnoka.

Igazi republikánus, a forradalmi eszmékhez való eljutását így fogalmazza meg: „Galícia nyo­morúságában született meg az én - minden áldozatra kész - önérzetem, hol is a Metternich-politika erkölcstelenségét, a nemesség esztelen könyörtelenségét... színről színre látva, lelki­ismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt."

Knézić is Világosnál tette le a fegyvert. A vésztörvényszék kötél általi halálra ítélte, negye­dik­ként halt hősi halált.

Az ő csontjait is az 1932. évi aradi árvízkor találták meg, örök álmát az emlékoszlop kriptá­jában alussza.

A kivégzés előtti éjszakán Egerben élő családjának írt búcsúlevelet.







LÁHNER GYÖRGY

honvéd tábornok



A Túróc megyei Neczpálon született 1795-ben, német polgári családból.

1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban őrnagy.

A szabadságharc elején a szerb felkelők ellen harcol, szeptembertől a Hadügyminisztériumba kerül, feladata a honvédhadsereg felfegyverzése és ellátása. Nagy ambícióval dolgozik, zseniá­lis szervező, eredményes munkája miatt először alezredesi, majd ezredesi rangot kap, 1849 februárjától tábornok.

Ő teszi Nagyváradot a fegyvergyártás központjává, Kossuth szavaival „a magyar Bir­ming­ham­mé". A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén áll.

Német, a magyar nyelvet csak töri, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúkon a felirat: „Ne bántsd a magyart!"

Nem mindennapi képességeinek köszönhető, hogy a honvédsereg felszereltsége napról napra javul, tüzérsége kitűnő és korszerű, van elegendő lőszer.

Főként e rendkívüli eredményei miatt kellett bűnhődnie, a bíróság kötél általi halálra ítélte, s 1849. október 6-án harmadiknak végzett vele a hóhér.

Holttestének elszállítását a már említett Csernovics Péter temesi főispán szervezte meg, teteme Damjanichcsal együtt nyugodott a főispán mácsai birtokán, míg 1974-ben végleges helyre, az emlékoszlop kriptájába kerültek csontjai.

A szemtanúk szerint utolsó estéjén feleségét fogadta, majd fuvolázott, a Lammermoori Lucia című operából a haldokló Edgár búcsúáriáját játszotta.







LÁZÁR VILMOS

honvéd ezredes



A Torontál megyei Nagybecskereken született 1815-ben, vagyontalan magyar-örmény nemesi családból.

A császári és királyi hadseregben 1834-től 1844-ig szolgált, a 34. gyalogezred hadnagyaként szerelt le.

Polgári pályafutás után - főpénztáros az Első Magyar Központi Vasútnál - 1848-ban jelentke­zik a 39. honvédzászlóaljnál, ahol főhadnagyi rangot kap. Miután kiváló képességű parancs­nok, gyorsan emelkedik a ranglétrán. Először százados az 1. utászezredben, 1849 februárjától utászkari őrnagy. Áprilisban a Zemplénben állomásozó csapatok parancsnoka, június közepé­től hadosztályparancsnok, július 16-tól alezredes, július végétől a 9. hadtest parancsnoka.

Legjelentősebb haditetteit a Felvidék védelmében hajtja végre, de részese az utolsó, vesztes temesvári ütközetnek is. Ezredessé Bem nevezi ki a csata után.

A 9. hadtest maradványai Lugosnál, augusztus 19-én teszik le a fegyvert, Lázár törzstiszt létére a tábornokokkal együtt áll a bíróság elé.

Kötél általi halálra ítélik, de tekintettel arra, hogy a császári hadseregnek adta meg magát, és mivel csak a szabadságharc utolsó napjaiban lett ezredes, Ernst és Moser hadbírók javaslatára Haynau az ítéletet „kegyelemből" főbelövetésre változtatta. Maradványait - hosszas keresés után - 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában; végső nyughelyet ő is az emlékoszlop sír­boltjában lelt.

Kivégzése előtti éjjel írta a feleségének: „Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világ­ba, egy emléket tőlem - előjeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét - nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én."







LEININGEN-WESTERBURG KÁROLY GRÓF

honvéd tábornok



A hesseni nagyhercegségben, Ilbenstadt városában született 1819-ben, elszegényedett német főnemesi családból.

1835-ben lépett a császári és királyi hadseregbe, 1845-től a család „tulajdonában" lévő 31., „Leiningen" gyalogezred tartósan szabadságolt, létszámfeletti századosa. Felesége magyar, Pozsonyban élnek.

1848 őszén jelentkezik honvédnek, vezérkari százados lesz a bánáti hadtestben. Miután számos rokona tiszt a császári seregben, gyanakvó, bizalmatlan légkör fogadja.

A szolnoki csata idején - ahol is kiválóan vezeti fegyelmezett katonáit - már alezredes, április­ban ezredes. Végigharcolja a tavaszi hadjáratot, 1849 júniusában kap tábornoki kinevezést, a 3. hadtest parancsnoka.

A feldunai hadsereg kötelékében teszi le a fegyvert Világosnál, őt is kötél általi halálra ítélik.

Leiningen-Westerburg gróf, a német főnemes őreit megvesztegetve elérte, hogy a kivégzéskor magyar honvéd tábornoki egyenruháját viselhesse...

Hatodiknak végzett vele a hóhér, magas termete miatt - magasabb, mint a bitó - akárcsak Damjanich, sokat szenvedett, míg meghalt.

Tetemét felesége családjának sikerült megszereznie, egy ideig sógora monyorói birtokán pihent - a sír helyét közvetlenül a fegyverletétel előtt maga választotta meg -, később a boros­jenői templom sírboltjában helyezték el. 1974-ben maradványait átszállították az emlékoszlop kriptájába.

A hibátlan jellemű, lovagias tiszt rendkívül érzékeny volt katonai becsületére, a kivégzése előtti percekben is ama rágalmak ellen tiltakozott, melyek szerint Budavár visszavételekor az elfogott osztrák katonákkal kegyetlenkedett volna. Szavait - Tichy osztrák őrnagy, a kivégzés parancsnokának intésére - a dobok dübörgése némította el.







NAGYSÁNDOR JÓZSEF

honvéd tábornok



Nagyváradon született 1804-ben, vagyontalan magyar nemesi családból.

1819-től 1847-ig szolgált a császári és királyi hadseregben mint huszártiszt, kapitányi rangban vonult nyugdíjba.

1848-ban jelentkezik a nemzetőrségbe, őrnagyi rangot kap, s Damjanichcsal együtt harcol a szerbek ellen.

Gyorsan eléri az alezredesi, majd ezredesi rangot, a tavaszi hadjárat végére már a feldunai hadsereg lovasságának parancsnoka. Április végétől a 1. hadtestet vezényli, május 2-ától tábornok.

Kitűnően helytáll a szolnoki, a váci és a nagysallói csatában, Budavár ostromakor az elsők között tör be a várba.

Nagysándor József személyes bátorságát és huszárai rendkívüli vitézségét tanúsítja az 1849 augusztusában vívott vesztes debreceni csata is: öt órán át ellen tudnak állni Paskievics tízszeres túlerőben lévő seregének.

Fegyelmezetten engedelmeskedő, jó katona, és függetlenül gondolkodó republikánus. Görgey­re célzott fenyegető mondata: „Ha Caesar diktátori hatalomra törne, mellőle egy Brutus sem hiányoznék".

Világosnál tette le a fegyvert, a bíróság kötél általi halálra ítélte, a hóhér ötödiknek végzett vele. Az ő csontjai is a Maros 1932. évi áradásakor elvégzett gátépítés során kerültek nap­világra, végső nyughelye az emlékoszlop kriptájában van.

Szivarozva várta kivégzését, s amikor sorra került, a latin mondást idézte: „Hodie mihi, cras tibi!" (Ma nekem, holnap neked!)

„Éljen a haza!" kiáltással halt meg.







POELTENBERG ERNŐ LOVAG

honvéd tábornok



Bécsben született 1814-ben, osztrák nagybirtokos nemesi családból.

1829-től hivatásos katona, már huszár kapitány a 4. huszárezredben, amikor 1848-ban - tiltakozása ellenére - Magyarországra vezénylik.

Felesküszik a magyar alkotmányra, s mivel korrekt, rendkívül becsületes ember, fenntartásai és a magyar tisztek gyanakvása miatt elszenvedett sérelmei ellenére a szabadságharc ügyéhez haláláig hű marad, esküjét nem hajlandó megszegni, sőt, azonosul a szabadságharc céljaival, ő, aki magyarul csak káromkodni tud, így határozza meg érzéseit: „Csak a nyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog!"

1848 őszén a szerbek ellen harcol, az év végére alezredes. Végigküzdi a téli és a tavaszi hadjáratot, április 26-tól a 7. hadtest parancsnoka ezredesi, majd június 7-től tábornoki rangban. Vitézül harcol a két komáromi és a második váci csatában.

Személyes tragédiája, hogy mint az orosz tábornokokkal tárgyaló követ, hisz az amnesztia ígéretekben, s ezért egyik szószólója a feltétel nélküli megadásnak.

A bíróság kötél általi halálra ítélte, elsőnek kellett meghalnia. Rendkívül erős fizikuma miatt halála lassú és gyötrelmes volt.

A kiegyezés után családja megkísérelte felkutatni maradványait, de csontjait csak 1932-ben, az árvízi gátépítéskor találták meg, most az ő sírja is az emlékoszlop kriptája.

Mikor a tábornokok a kivégzés hajnalán a várudvaron gyülekeztek, Poeltenberg végignézve tár­sain így szólt: „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képvi­selje!"







SCHWEIDEL JÓZSEF

honvéd tábornok



A Bács megyei Zomborban született 1796-ban, vagyontalan német polgári családból.

1814-ben, közhuszárként, a híres Simonyi óbester keze alatt kezdte katonai szolgálatát, már Napóleon seregei ellen is harcolt. Később Galíciában és Bécsben állomásozott.

Mint Poeltenberg lovag, ő is a 4. huszárezred tisztje, őrnagy, amikor az ezredet Magyaror­szág­ra vezénylik. Rangidős tisztként felesketi tiszttársait a magyar alkotmányra, és csatlako­zik a magyar függetlenségi mozgalomhoz. Gyorsan érvényesül, miután kitűnik bátorságával a pákozdi és a schwecháti ütközetben. 1848 október végétől tábornok, hadosztályparancsnok a feldunai hadtestnél.

December közepétől betegállományban van, de a Függetlenségi Nyilatkozat után szolgálatra jelentkezik, és Buda visszafoglalása után a főváros városparancsnoka lesz. A későbbiekben a kormány mindenkori székhelyének helyőrségparancsnoka.

Görgeyvel teszi le a fegyvert, a bíróság golyó általi halálra ítéli, de kegyelemre ajánlja. Haynau - régi tiszttársa és volt barátja - elutasítja a kegyelmi kérvényt, és Schweidelt 1849. október 6-án kivégzik. Csontjait 1913-ban, Lázár Vilmos maradványaival együtt találták meg, nyughelye az emlékoszlop sírboltja.

Egy szemtanú szerint ő sem akarta engedni, hogy a szemét bekössék, a törzsőrmester kétszer tett erre kísérletet, de Schweidel minden alkalommal lerántotta a kendőt.

Kezében azt a feszületet tartotta, amelyet mindenkor, a csatákban is magával hordott. A véré­vel befröcskölt keresztet papja - utolsó kívánságának megfelelően - eljuttatta honvéd kapitány fiának, aki szintén az aradi várban raboskodott.







TÖRÖK IGNÁC

honvéd tábornok



A Pest megyei Gödöllőn született 1795-ben, kisbirtokos magyar nemesi családból. Had­mérnö­ki akadémiát végzett Bécsben, kiváló erődítési szakember volt.

1816-tól szolgált a császári és királyi hadseregben, először a mérnökkarnál, majd 1839-től a magyar nemesi testőrségnek oktatott erődítéselméletet. 1848 szeptemberétől alezredesként Komáromban várerődítési igazgató.

1848 októberében a vár őrségével együtt csatlakozik a honvédsereghez, 1849 januárjától tábornok és a komáromi erődítmény parancsnoka. Buda bevétele után a vár erődítéseit az ő tervei szerint rombolják le. Májustól a honvédség hadmérnöki karának helyettes vezetője, júliustól főparancsnoka.

Erődítési terveket készít a párkányi-esztergomi hídfőhöz, ő építteti meg a szőregi sáncokat.

Világosnál ejtik foglyul; a szelíd, nyugodt hadmérnök a bíróság előtt magyarságával indokolta tetteit. „Lelkiismeretem felment engem" - mondta. Kötél általi halálra ítélték, másodiknak halt meg. Csontjait a gátépítési munkálatoknál, 1932-ben találták meg, maradványai az emlék­oszlop kriptájában nyugszanak.

A kivégzés előtti éjszakán sem cáfolta meg hivatását és szenvedélyét: egy, a várerődítéssel foglalkozó szakmunkát olvasgatott.

Amikor a pribékek a bitóhoz kisérték a felindult embert, Tichy őrnagy gúnyos megjegyzésére így vágott vissza: „Szégyellje magát ön, hóhérlegény!" A kivégzése előtti pillanatokban állítólag szívszélhűdés érte, már csak holttestét akaszthatták fel.







VÉCSEY KÁROLY GRÓF

honvéd tábornok



Pesten született 1807-ben, kisbirtokos magyar főnemesi családból. Apja altábornagy, a magyar nemesi testőrség parancsnoka, nővére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelője.

1820-tól szolgált, először a dragonyosoknál, majd a huszároknál. 1848 tavaszán őrnagy a Hannover huszárezredben.

Már májustól harcol ezredével Bácskában a szerb felkelők ellen, októbertől ezredes, december közepétől tábornok. 1849 januárjában eltávolítja áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábor­nokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, majd a Honvédelmi Bizottmány utasítására Törökszentmiklósra vezeti. Hűségét, helytállását Kossuth lelkes hangú levélben köszöni meg.

A szolnoki csata egyik győztes hadvezére, később az aradi ostromsereg parancsnoka lesz. A várat júliusban elfoglalja, s épp Temesvár ostromához kezd, amikor a szabadságharc össze­omlik.

Csapataival augusztus 21-én, Borosjenőn teszi le a fegyvert az oroszok előtt. A bíróság kötél általi halálra ítéli, s mivel személyes ellenségei is voltak a császári udvarban, sőt saját apja is követelte kíméletlen megbüntetését, végignézve bajtársai haláltusáját, utolsónak kellett meg­halnia.

Holttestét feleségének egyik ismerőse az aradi köztemetőben hantoltatta el, itt pihent 1916-ig. Ezután maradványai az aradi kultúrpalota kriptájába kerültek, 1974 óta ő is az emlékoszlop sírboltjában nyugszik.

Kivégzésekor - utolsó lévén - már nem volt kitől elköszönnie. Vécsey a halott Damjanichhoz, régi vetélytársához lépett, s az ő kezeit csókolta meg búcsúzóul.









Hírlevél

Amennyiben szeretné, hogy hírlevelet küldjünk Önnek, iratkozzon fel levelezőlistánkra!
Település:

 
Polgármester:

 
E-mail:



KIEMELT HÍREINK



Archívum

VIDEÓK
 
HÍRLISTA
 


 

  


 



Magyar Polgármester © 2004-2020 Minden jog fenntartva. Honlapkészítés www.webdesignstudio.hu
http://www.aka.hu